A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a régió legnagyobb kulturális központjaként 1975. január 11-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
Jogelődei:
Fő feladatunk Kecskemét város polgárainak kulturális, művészeti, szabadidős és közösségi igényeinek, szükségleteinek kielégítése, a rekreáció, a szórakozás és a szórakoztatás, a szabadidő hasznos eltöltésének segítése, a közösségi művelődés lehetőségeinek biztosítása és az alkotókészség kibontakoztatása. Munkánk során összehangolt, egymásra épülő, „élethosszig" tartó, széles skálájú közművelődési feladatellátásra törekszünk a városban a gyermekek, a fiatalok és a felnőttek körében. Ezt segítette elő a 2015. július 1-jével megvalósított szervezeti integráció, amelynek révén a Kecskeméti Ifjúsági Otthon és a Helpi Ifjúsági tanácsadó Iroda és Fejlesztő Műhely feladatait Hírös Agóra Nonprofit Kft. látja el. E célok megvalósításában tudatosan támaszkodunk a helyi társadalom közművelődési igényeire, kulturális fogyasztási szokásaira, a hagyományok ápolására. Ehhez a legkorszerűbb módszertani és technikai lehetőségeket igyekszünk használni.
Évente több mint 4000 különböző kulturális és közösségi programon 900.000 látogatót fogadunk. 2001-ben elnyertük a Kecskemét Közművelődéséért Díjat. Minden korosztály és társadalmi réteg számára igyekszünk színvonalas kínálatot biztosítani. A tanfolyamok közül nagy az érdeklődés a mozgással, sporttal összefüggő foglalkozások irányt. Nyaranta a társaság által szervezett táborokban 1500-1700 gyermek és felnőtt tölti tartalmasan a vakációját.
A közösségi művelődés, a kötetlen társas élet, a hobbi- és gyűjtő körök, valamint az egészséges életmóddal és a betegségek megelőzésével foglalkozó közösségek területén évtizedek óta számos jól működő közösség, klub, kör található intézményünkben (Napraforgó Foltvarró Kör, Pedagógusklub, Bélyegkör, Gombászklub, Ásványgyűjtők Baráti Köre, Éremgyűjtők Köre, Vasútmodellezőkör stb.). E művelődési közösségekre építve, az élethosszig tartó tanulás formáit is népszerűsítő, jelentős rendezvényeket szervez a Hírös Agóra (Horgász és Vadász Napok, A művelődés hete a tanulás ünnepe, stb.). A közösségi művelődés másik területe az alkotó kedv kibontakozását segítő művészeti csoportok és az új művészeti-esztétikai értéket létrehozó kezdeményezések sora (Kecskemét Táncegyüttes, Kecskeméti Képzőművészek Közössége, Kecskeméti Napraforgó Foltvarró Kör, Képről Képre Animációs Műhely, Vándorbot Bábos Kör, Ifjú Morbid Színpad stb).
A színházi és zenei műfajok széles skáláját vonultatjuk fel a különböző korosztályoknak hirdetett bérletsorozatokkal, egyedi előadásokkal. Kecskemét lakosságának esztétikai nevelését, ízlésformálását tűztük ki célul a különböző koncertekkel és kiállításokkal.
Napjainkra Kecskemét igazi fesztivál várossá vált, ahol a helyi lakosság mellett az ide látogató vendégek egyaránt nívós programok közül válogathatnak tavasztól őszig. A Hírös Agóra több fesztivál rendezője és lebonyolítója (Kodály Fesztivál, Tavaszi Fesztivál, Kecskeméti Népzenei Találkozó, Kecskeméti Barackpálinka- és Borfesztivál, Kecskeméti Téli Fesztivál, Metropolice Filmnapok). A fesztiválokhoz népművészeti és kirakodó vásárok kapcsolódnak, melyeket a város főteréhez méltó, a hagyományokhoz és a történelmi környezethez illeszkedő sátrakban rendezünk meg.
Szakmai, módszertani tevékenységünk révén segítjük a kecskeméti járás településein folyó közművelődési tevékenység fejlesztését.
A Hírös Agóra art moziként üzemelteti az Otthon Mozit, amely mára Bács-Kiskun megye egyetlen 3D-s art mozija.
A társaság a fenntartója a térség reprezentatív táncegyüttesének a Kecskemét Táncegyüttesnek, és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarnak is.
A Hírös Agóra szakértelme, gyorsasága, megbízhatósága garancia a rendezvények színvonalas megszervezésére. A társaság technikailag jól felszerelt 600 fős és 219 fős színháztermei alkalmasak színházi előadások, hangversenyek, pódium műsorok, opera, operett, balett, táncbemutatók, filmvetítések, ünnepségek, közgyűlések és konferenciák megrendezésére, még egyéb helységeink a kongresszusok, termékbemutatók, értekezletek, megbeszélések kiváló helyszínei.
A fesztiválok, konferenciák, szakkiállítások alkalmával gondoskodunk a résztvevők elszállásolásáról, étkeztetéséről, utaztatásáról, megtervezzük kulturális és szabadidős programjaikat.
A Hírös Agóra Nonprofit Kft. nemcsak a közművelődés területén fordít kiemelt figyelmet a helyi fiatalokra: önálló szakmai ágazatot működtet, és kifejezetten ifjúságsegítő szakembereket foglalkoztat a települési ifjúsági munka irányítása és fejlesztése céljából.
Kecskemét ifjúsági szolgáltatás rendszerének keretében az ifjúságfejlesztő ágazat feladata a városrészi ifjúsági közösségi terek szakmai irányítása, a Társaság egyéni segítségnyújtó szolgáltatásainak működtetése (információnyújtás, tájékoztatás, tanácsadás, fejlesztés), valamint a fiatalok társadalmi felelősségvállalását ösztönző lehetőségek támogatása is (iskolai közösségi szolgálat, önkéntesség, érdekérvényesítés).
A Parádfürdői Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola működtetése is a Társaság feladata.
NÉV | CÍM | TELEFONSZÁM | E-MAIL/WEBOLDAL |
Hírös Agóra Kulturális Központ | 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. | 76/503-880 | hirosagora@hirosagora.hu |
|
|||
Hírös Agóra Ifjúsági Otthon | 6000 Kecskemét Kossuth tér 4. | 76/481-686 | ifjusagiotthon@hirosagora.hu |
Hírös Agóra Otthon Mozi | 6000 Kecskemét Kossuth tér 4. | 76/481-686 | otthonmozi@hirosagora.hu www.otthon-mozi.hu |
|
|||
Hírös Agóra Hetényegyházi Közösségi Ház |
6044 Kecskemét, Kossuth Lajos u. 83. | 76/472-713 | |
|
|||
Hírös Agóra Eleven Ifjúsági Közösségi Tér és Információs Pont |
6000 Kecskemét, Széchenyi sétány 11. | 76/320-377 | eleven@hirosagora.hu |
|
|||
Hírös Agóra Kék Elefánt Közösségi Tér és Ifjúsági Iroda |
6000 Kecskemét Batthyány u. 33. | 76/475-022 | kekelefant@hirosagora.hu |
Hírös Agóra Helpi Ifjúsági Fejlesztő Műhely |
6000 Kecskemét, Batthyány u. 33. | 76/475-022 | helpi@hirosagora.hu |
|
|||
Hírös Agóra Parádfürdői Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola |
3244 Parádfürdő Sándorrét 090/17. | 30/ 488-8783 | paraditaborinfo@gmail.com www.paraditabor.hu |
|
A fenti szövegre kattintva megtalálható a munkatársaink listája elérhetőségekkel.
A közfeladatot ellátó szerv hivatalos megnevezése:
Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövidített neve: Hírös Agóra Nonprofit Kft.
Székhelye: 6000 Kecskemét, Deák tér 1.
Postacíme: 6000 Kecskemét, Deák tér 1. (6001 pf. 81.)
Telefonszáma: +36/76/503-880
Faxszáma: +36/76/503-890
E-mail címe: hirosagora@hirosagora.hu
Honlap címe: http://www.hirosagora.hu
Nyitvatartás: A Hírös Agóra Nonprofit Kft. szervezeti egységei a HÁZIRENDben szabályozott módon tartanak nyitva.
BEOSZTÁS | NÉV | KAPCSOLATI ADATOK |
Ügyvezető igazgató | Bak Lajos határozatlan idejű vezetői megbízás |
6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 1. Telefon: 76/503-880/131 fax: +36/76/503-890 E-mail: lajos.bak@hirosagora.hu |
Közművelődés szakmai terület vezetője | Lángné Nagy Mária | 6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 1. Telefon: 76/503-880/125 E-mail: langmari@hirosagora.hu |
Üzemeltetési szakmai terület vezetője | Fodorné Nagy Krisztina | 6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 1. Telefon: 76/503-880/125 E-mail: krisztina.fodorne@hirosagora.hu |
Ifjúságfejlesztés szakmai terület vezetője | Szabó Csaba | 6000 Kecskemét Kossuth tér u. 4. Telefon: 76/281-486 E-mail: csaba.szabo@hirosagora.hu |
Külső kapcsolatok szakmai |
Szappanos Benedek | 6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 1. Telefon: 76/503-880/149 fax: +36/76/503-890 E-mail: benedek.szappanos@hirosagora.hu |
FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG | ||
Felügyelő bizottság elnöke | Tokovics Tamás | 6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 1. E-mail: hirosagora@hirosagora.hu |
Felügyelő bizottsági tag | Szabó Viktor | 6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 1. E-mail: hirosagora@hirosagora.hu |
Felügyelő bizottsági tag | Mészáros László | 6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 1. E-mail: hirosagora@hirosagora.hu |
03-09-119211
Vezetve a Kecskeméti Törvényszéknél mint Cégbíróságnál
A Hírös Agóra Nonprofit Kft. alaptevékenysége az alapító által az alapító okiratban, valamint a közművelődési megállapodásban (közszolgáltatási szerződésben) megfogalmazottak teljesítése. A Társaság közhasznú tevékenységet folytat. Kecskemét és a kecskeméti járás lakossága számára kulturális, közművelődési, közösségi, ifjúsági, oktatási, szórakozási és információs szolgáltatásokat nyújt, különös tekintettel A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL törvény 76 § - 78 §-ában megfogalmazottakra.
Művészeti létesítmények működtetése
M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
Sport, szabadidős képzés
Kulturális képzés
Előadó-művészet
Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység
Alkotóművészet
Egyéb sporttevékenység
M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység
Egyéb sokszorosítás
Ital-kiskereskedelem
Dohányáru-kiskereskedelem
Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem
Könyv-kiskereskedelem
Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem
Raktározás, tárolás
Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
Egyéb szálláshely-szolgáltatás
Éttermi, mozgó vendéglátás
Rendezvényi étkeztetés
Italszolgáltatás
Könyvkiadás
Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása
Egyéb kiadói tevékenység
Filmvetítés
Számítógép-üzemeltetés
Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
Reklámügynöki tevékenység
Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
Utazásszervezés
Egyéb foglalás
Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
Telefoninformáció
Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
M.n.s. egyéb oktatás
Gyermekek napközbeni ellátása
Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.
Telefon: +36-76/513-513
Telefax: +36-76/513-538
E-mail: cityhall@kecskemet.hu
Honlap: www.kecskemet.hu
1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről;
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 35/2013. (XI.29.) rendelete a közművelődésről
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
Szervezeti és Működési Szabályzat - Letöltés
A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése
Közhasznú alaptevékenységi körök:
Közhasznú fő tevékenység
Művészeti létesítmények működtetése
M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység
Egyéb közhasznú tevékenységek:
Sport, szabadidős képzés
Kulturális képzés
Előadó-művészet
Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység
Alkotóművészet
Egyéb sporttevékenység
M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás
A társaság üzletszerű gazdasági tevékenységi körei:
Egyéb sokszorosítás
Ital-kiskereskedelem
Dohányáru-kiskereskedelem
Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem
Könyv, papír kiskereskedelem
Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem
Raktározás, tárolás
Dohányáru-kiskereskedelem
Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
Egyéb szálláshely-szolgáltatás
Éttermi, mozgó vendéglátás
Rendezvényi étkeztetés
Italszolgáltatás
Könyvkiadás
Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása
Egyéb kiadói tevékenység
Filmvetítés
Számítógép-üzemeltetés
Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
Reklámügynöki tevékenység
Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
Utazásszervezés
Egyéb foglalás
Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
Telefoninformáció
Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
M.n.s. egyéb oktatás
Gyermekek napközbeni ellátása
Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység
A szervezet a közművelődési-kulturális, ifjúságszolgálati, művészetközvetítő, közösségfejlesztési feladatokat Kecskemétre és kistérségére kiterjedően és azt meghaladóan, egyes esetekben megyei, regionális, országos és nemzetközi érdeklődést is kiváltva magas színvonalon ellátja.
Állampolgári jogon történő igénybevétel.
Az egyes szolgáltatások, események, rendezvények díjai egyedileg kerülnek kialakításra.
Események és látogatók összesített statisztikája.
Események és látogatók összesített statisztikája.
A honlapon nem közzétett adatok személyesen igényelhetők. Amennyiben az igénylő az adatok hozzáférését nehezményezi az adatkezelő részéről, akkor a társaság ügyvezető igazgatójához vagy az alapítójához (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata) fordulhat panaszával.
Fénymásolás önköltségi áron.
Periodika: Kecskeméti Kínáló
témája: kecskeméti kulturális programajánló
Alkalmi kiadványok: Tavaszi Fesztivál, Kodály Fesztivál programfüzet, Téli Fesztivál programfüzet, egyéb rendezvényekhez kiadványok
Az igénylő e-mailben, a honlapon keresztül, levélben és személyesen igényelheti a közérdekű adatok, dokumentumok megismerését. A jelzését követően a titkárság egyezteti vele azt a 10 napon belüli időpontot, amikor a kért dokumentációba betekinthet, arról kérésére - saját költségére – másolatot kérhet.
Titkárság: 6000 Kecskemét Deák Ferenc tér 1.
Telefon: 76/ 503-880/131
2015-ben közérdekű adat megismerésére vonatkozó kérelem nem volt.
2016-ban közérdekű adat megismerésére vonatkozó kérelem nem volt.
Nincs ilyen szerződésünk.
Nincs ilyen szerződésünk.
A működési, szolgáltatás-igénybevételi, beszámolói közlések, valamint az alapító okiratba foglalt közhasznú tevékenységgel és gazdálkodással kapcsolatos legfontosabb adatok közzététele a www.hirosagora.hu oldalon
A szervezetre nem vonatkozik.
A közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos - nyilvános megállapításokat tartalmazó - vizsgálatok, ellenőrzések felsorolása
Nem volt.
Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek nyilvános megállapításai - Letöltés
Vizsgálat ideje: 2015
A szervre vonatkozó egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai
Nem volt.
(lásd 4.1.5.1. statisztikai adatok)
4.1.6. Nettó 5 millió forint feletti szerződések
A közfeladatot ellátó szerv éves (elemi) költségvetései
A közfeladatot ellátó szerv számviteli törvény szerinti beszámolói
A közfeladatot ellátó szervnek a költségvetés végrehajtásáról - a külön jogszabályban meghatározott módon és gyakorisággal - készített beszámolói
55,28 fő
Ilyen adatunk nem keletkezett.
Ilyen adatunk nem keletkezett.
Ilyen adatunk nem keletkezett.
Ilyen adatunk nem keletkezett.
Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő - a külön jogszabályban meghatározott értékű - árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződő felek megnevezése, a szerződések értéke, időtartama
A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye)
Ilyen adatunk nem keletkezett.
A közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai ellátására (így különösen társadalmi szervezet támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések címzettjei
Ilyen adatunk nem keletkezett.
Bak Lajos ügyvezető igazgató – önálló cégjegyzésre és bankszámla feletti rendelkezésre jogosult
Munkabér: 600.000 Ft/hó
Munkabéren felüli egyéb juttatások: nettó 5.000 Ft/hó cafeteria
Jogviszony munkáltató általi megszüntetése esetén járó pénzbeli juttatások
Végkielégítés: 4 hó
Felmondási idő: 60 nap
Éves prémium: A tulajdonos Önkormányzat által előre meghatározott feladatok teljesítése esetén 6 havi alapbér évente
Tokovics Tamás felügyelő bizottság elnöke
Megbízási díj: 30.000 Ft/hó
Mészáros László felügyelő bizottság tagja
Megbízási díj: 20.000 Ft/hó
Szabó Viktor felügyelő bizottság tagja
Megbízási díj: 20.000 Ft/hó
A felügyelő bizottság tagjai a megbízási díjon felül egyéb járandóságban nem részesülnek, a jogviszony megszűnése esetén nincs egyéb pénzbeli juttatás.
Szappanos Benedek – Külső kapcsolatokért felelős vezető - ügyvezető igazgató-helyettes
Munkabér: 500.000 Ft/hó
Munkabéren felüli egyéb juttatások: nettó 5.000 Ft/hó cafeteria
Jogviszony munkáltató általi megszüntetése esetén járó pénzbeli juttatások :
Végkielégítés: nincs
Felmondási idő: 30 nap
Fodorné Nagy Krisztina – Működtetési vezető
Munkabér: 450.000 Ft/hó
Munkabéren felüli egyéb juttatások: nettó 5.000 Ft/hó cafeteria
Jogviszony munkáltató általi megszüntetése esetén járó pénzbeli juttatások :
Végkielégítés: nincs
Felmondási idő: 30 nap
Gazdasági vezető (munkakör jelenleg betöltetlen)
Munkabér: -
Munkabéren felüli egyéb juttatások: nettó 5.000 Ft/hó cafeteria
Jogviszony munkáltató általi megszüntetése esetén járó pénzbeli juttatások :
Végkielégítés: nincs
Felmondási idő: 30 nap
Tordasi Klára –Pénzügyi Csoportvezető
Munkabér: 191.000 Ft/hó alapbér + 50 000Ft/hó vezetői pótlék
Munkabéren felüli egyéb juttatások: nettó 5.000 Ft/hó cafeteria
Jogviszony munkáltató általi megszüntetése esetén járó pénzbeli juttatások :
Végkielégítés: 2 hó
Felmondási idő: 45 nap
Lángné Nagy Mária –Közművelődési szakmai vezető
Munkabér: 400.000 Ft/hó
Munkabéren felüli egyéb juttatások: nettó 5.000 Ft/hó cafeteria
Jogviszony munkáltató általi megszüntetése esetén járó pénzbeli juttatások :
Végkielégítés: 9 hó
Felmondási idő: 90 nap
Szabó Csaba –Ifjúságfejlesztési szakmai vezető
Munkabér: 400.000 Ft/hó
Munkabéren felüli egyéb juttatások: nettó 5.000 Ft/hó cafeteria
Jogviszony munkáltató általi megszüntetése esetén járó pénzbeli juttatások :
Végkielégítés: nincs
Felmondási idő: 30 nap
Kállai Dezső –Műszaki vezető
Munkabér: 330.000 Ft/hó
Munkabéren felüli egyéb juttatások: nettó 5.000 Ft/hó cafeteria
Jogviszony munkáltató általi megszüntetése esetén járó pénzbeli juttatások :
Végkielégítés: 2 hó
Felmondási idő: 45 nap
Cafeteria :nettó 5.000 Ft/fő