Városrészi Közösségi Terek


VÁROSRÉSZI IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI TEREK

A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ 4 városrészben működtet alacsonyküszöbű (ingyenes, bárki számára hozzáférhető) ifjúsági közösségi szolgáltatásokat a fiatalok részvételének támogatása, szabadidejük hasznos eltöltése, illetve veszélyeztetettségük csökkentése céljából. A városrészi közösségi terek eltérő arculattal és programokkal működnek, de alapelveik közösek:

 


1. KÉK ELEFÁNT KÖZÖSSÉGI TÉR ÉS IFJÚSÁGI IRODA

 

BEMUTATKOZÁS

Várunk minden fiatalt, aki újszerű programokra, jó társaságra, suli utáni kikapcsolódásra vágyik. Nálunk aktívan töltheted el a szabadidődet, új közösségekre találhatsz, programjaink mentén új ismeretekre tehetsz szert, melyeket, ha szeretnéd, Te magad alakíthatod vagy viheted tovább.

A Kék Stúdió várja a helyi zenészpalánták jelentkezését, akár szólóban, akár zenekarral, egy-egy szám, sőt, egész demófelvétel erejéig! A jól felszerelt zeneszobában lehetőséged van bekapcsolódni a klub dalműhely-körébe is, ahol az általad hozott saját dalok vagy feldolgozások előmunkálataiban, hangszerelésében is tudnak segíteni a Kék Stúdió munkatársai. Ezen kívül multimédiás (fotós, videóvágó, grafikai stb.) programok használatára is alkalmasak a stúdióban található számítógépek.

 

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 6000 Kecskemét, Batthyány u. 33.

Telefon: 76/475-022, E-mail: kekelefant@hirosagora.hu

Facebook: @Helpi.KekElefant, Instagram: kekelefant

Közösségi tér koordinátora: Szappanos Sára szakmai munkatárs

 

NYITVA TARTÁS

Nyitott napok: kedd – szerda – péntek: 14:00-19:00

Klubnapok: Keresd a havi plakátokon vagy a Facebook oldalunkon


2. 10PERC/KÖZ-TÉR IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI TÉR ÉS INFORMÁCIÓS PONT

 

BEMUTATKOZÁS

Wifi, tea, babzsák, csocsó, találkozások és jó társaság! Télen meleggel, nyáron hűvössel és egész évben változatos programokkal várunk, nézz le hozzánk bármikor, ha van szabad 10perced! A klubban számos ifjúsági kezdeményezés valósul meg – spontán is, ezért érdemes követned bennünket Facebook-on is: @tizperc

Állandó programok részletesen >>>

 

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 6000 Kecskemét, Kossuth tér 4. (A pincében vagyunk, lent!)

Telefon: 76/481-686, E-mail: kozter@hirosagora.hu

Facebook: @tizperc, Instagram: kozter10perc

Közösségi tér koordinátora: Czingel Vivien szakmai munkatárs
E-mail: vivien.czingel@hirosagora.hu
 

NYITVA TARTÁS

Közösségi napok: kedd – szerda – csütörtök – péntek 14.00 -20.00 (programok esetén pénteken 22 óráig).

Klubnapok: Keresd a havi plakátokon vagy a Facebook oldalunkon


3. ELEVEN IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI TÉR ÉS INFORMÁCIÓS PONT

 

BEMUTATKOZÁS:

Az Eleven a város első ifjúsági közösségi tereként már 12 éve a Széchenyi város legközösségibb pontja, ahol a fiatalok lazulnak. Akik itt töltik délutánjaikat, sokat játszanak, nevetnek és bekapcsolódhatnak a tematikus programjainkba, klubjainkba. Várjuk a 12 – 29 éves fiatalokat szolgáltatásainkkal.

Alapszolgáltatások:

Befogadunk csoportokat, közösségeket saját szervezésű programjaik megvalósítására. Előzetes megbeszélés alapján, térítési díj ellenében tudjuk bérbe adni közösségi terünket, technikai szolgáltatásainkat.

Állandó programok részletesen >>>

 

ELÉRHETŐSÉG

Cím: Kecskemét, Széchenyi sétány 11.

Telefon: 76/320-377, E-mail: eleven@hirosagora.hu

Facebook: @Helpi/Eleven, Instagram: eleven.helpi

Közösségi tér koordinátora: Bánné Máriás Renáta szakmai munkatárs

 

NYITVA TARTÁS

Nyitott napok: Szerda – csütörtök – péntek 14:00-19:00

Klubnapok: Keresd a havi plakátokon vagy a Facebook oldalunkon


4. HETÉNYEGYHÁZI IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI TÉR ÉS INFORMÁCIÓS PONT

 

BEMUTATKOZÁS

A Hetényi Köztér néven közismertté vált szolgáltató hely a Hetényegyházi Közösségi Házban működik. A közösségi tér ősztől változatos kültéri és beltéri programokkal vár minden fiatalt, aki szereti a közös játékot, szeret kézműveskedni és egy jó csapat részese lenni.

 

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 6044 Kecskemét, Kossuth Lajos u. 83.

Telefon: 76/472-713, E-mail: hetenymuvhaz@hirosagora.hu

Facebook: @hetenyikozter

Közösségi tér koordinátora: Varga Csilla szakmai munkatárs

 

NYITVA TARTÁS

Közösségi napok: Hétfő, szerda: 13:00-19.00, Péntek: 13:00-15:30

Klubnapok: Keresd a havi plakátokon vagy a Facebook oldalunkon